A szexuális zaklatás mint társadalmi jelenség.

[pdf]

A szexuális zaklatás mint társadalmi jelenség.
In Belügyi Szemle. 2000. 4-5. sz. pp. 14-23.

A szexuális zaklatás jelenségének társadalmi háttere

A szexuális zaklatás az angol-szász kultúrából és nyelvből nemrégen átvett szófordulat. Jelentését a magyar társadalmi viszonyok közegében nem sok alkalmunk volt még megvitatni, hiszen a közéleti vélemények a jelenséget magát általában leszűkített módón értelmezi (a szexuális erőszak fizikális aktusa leírásaként). A jogi és politikai társadalomirányításban sem tárgyaltak még róla.

Bár kísérlet történt arra, hogy a szexuális zaklatás a jog által is leírt és ezért büntethető cselekménnyé váljon, de az 1992-ben, Bükky Dorottya és Matyi László képviselők által beadott törvényjavaslatot a parlament nem vette napirendre, s azóta a téma nem is került az Országgyűlés elé.

Ez a helyzet számos kérdés feltevésére ad alkalmat. Azt gondolhatnánk, ha annyira nincsen előtérben a problémakör, akkor valószínűleg nem is lehet jelentős, sokakat érintő tipikus társadalmi kérdés, így nem is szükséges törvényeket és jogi formákat rendelni hozzá. A szexuális zaklatás talán csak a nyugati divatok részeként behozott posztmodern társadalmi „árucikk”, az emancipáció követelését túlzásba vivő nők által felnagyított eset, amely a magyar férfi-nő viszonyokra nem jellemző. De vajon hogyan tudhatjuk meg, hogy így van-e ez? Nem lehetséges-e az a feltevés, hogy bár a megfogalmazása némileg még bizonytalan, de a szexuális zaklatás mégis jelen van a mindennapokban, csak a közbeszéd és a politika bagatellizálja, illetve ítéli társadalmilag lényegtelennek. Csakúgy, mint a munkahelyi diszkrimináció számos további esetét.

Általában igen kevés, a mindennapokat érintő társadalmi problémát beszélünk meg a közéleti és politikai színterén is. A „szőnyeg alá söprés”, a „tiszta szoba tartásának” hagyománya még mindig erősebb a nyílt vita és konfliktus vállalásánál, a megoldásra való törekvésnél, különösen, ha az „csak” az állampolgárok napi életvezetési, demokratikus vélemény-nyilvánítási és döntéshozatali igényét érinti, nem is beszélve a nő állampolgárok gondjairól. A nagypolitika mindenhatóságának általános vélelme is nehezíti a társadalmi problémák felvetését és megbeszélését, valamint az is, hogy a civil szférának még nincs kellő ereje és tapasztalata a közéletiségben az igények és problémák megfogalmazásában.

Ezért gyaníthatjuk, hogy a szexuális zaklatás jelensége bizony létezik a magyar társadalomban és kultúrában is. Csak a közvéleménybe, a társadalomról való diskurzusok körébe még nem került be problémafelvetésként - ahogyan általában a nők társadalmi problémáinak kérdésköre sem. A nők társadalmi helyzetének alapos és széleskörű elemzésére sem került még sor. Még mindig uralkodó kommunikációs módnak látszik sok-sok, a nőket érintő probléma láthatatlanságba süllyesztése vagy erősen ideologikus kezelése (lásd a magzatvédelmi törvény újratárgyalása). Ahelyett, hogy tényfeltáró módon és főként pártpolitika-mentesen a problémafelvetések nyomán - a demokratikus gyakorlatnak megfelelően, az állampolgárok/nők igényeit és érdekeit figyelembe véve - megoldási javaslatok születnének, inkább az a nézőpont az elterjedtebb, hogy a nők problémái főként a magánélet szférájába tartoznak és ezért azon a szinten, egyéni módokon kell és lehet azokra megoldást keresni.

Ehhez járul még az a cinizmusba hajló hamis közéleti megközelítési mód, miszerint amelyik probléma nem jár anyagi-vagyoni kárral, az nem is igazán az, mindössze túlérzékeny állampolgárok kicsinyessége, vagy (például a szexuális zaklatás esetében) önző és elkényeztetett nők „hisztizése”.

A társadalom hatalmi hierarchiája és a nők alárendelt szerepe

A 70-es években a nyugati feminizmus második hullámának megjelenése és elterjedése megteremtette a lehetőséget arra, hogy a társadalmi kérdéseket és problémákat emberi jogi szempontokból értékeljék. A feminista kultúrantropológusok és a feminista tudományelmélet szakértői szisztematikusan, a társadalom és kultúra minden pontját érintve kezdték a nők szempontjából elemezni a társadalmi jelenségeket. Ekkor alakították ki azt a társadalom-szemléleti módot, amely azt hangsúlyozza, hogy az ember a magánéletében és magánéletével is politizál. Ennek a társadalom analízisnek Millett (1971) volt egyik első megfogalmazója Sexual politics című könyvében. A feminista társadalomelemzők kritikával illették a közélet és magánélet mesterséges elválasztását, az állítva, hogy különösen a nők helyzetében a domináns társadalmi viselkedés ezt a két szférát egyirányúan átjárhatónak tekinti, azaz a közszféra beleszól a nők magánéletébe, vagy magánemberként kezeli őket a közszférában, ahol pedig például munkavállalóként, szakemberekként vannak jelen.

A közszféra és magánszféra elválasztása a patriarchális kultúra számára kényelmes és hasznos, de a társadalmi tereknek olyan mesterséges felosztását eredményezi, melyben a nő a „természetesen” neki illő magánszférát mondhatja csak sajátjának: az ő feladata a gondoskodás és a szeretet. A biológiai alapokra utaló társadalomfelosztás a nőket olyan függő és alávetett társadalmi státuszba helyezi, amelyben mindenféle tevékenységükben kiszolgáltatottjai a férfiaknak. Hisz a magánszférában végzett munka, a háztartásvezetés, a gyermekgondozás nem minősül keresőtevékenységnek, termelőtevékenységnek. Ugyanakkor a társadalomban való érvényesülés terén ma már - a fogyasztói társadalom és globális gazdaság világában - az anyagi javak áltáli meghatározottság a döntő.

Másrészt azonban a korszerű világ nemzetközi törvényei (lásd ENSZ-egyezmények és európai uniós irányelvek) hangsúlyozzák, hogy az emberi jogok princípiumain alapulva az esélyegyenlőség politikáját kell előtérne helyezni, vagyis az állam és társadalom ugyanazokat a lehetőségeket kellene hogy kínálja a nőknek és a férfiaknak egy modern demokráciában.

A társadalmi probléma keletkezése

A feminista értelmezés szerint olyan jelenség válik társadalmi problémává, amely valamilyen módon konfliktusba kerül és érzékenyen érinti a hatalom, a befolyásgyakorlás, a kulturális reprezentáció, norma, ideológia, köreit - azaz a társadalomban uralkodó hatalmi viszonyok szerkezetének továbbvitelét, fenntarthatóságát kezdi ki vagy veszélyezteti. Fontos lehet azonban megvizsgálni, milyenek azok az értékek, melyek a hatalomi státuszt legitimálják, és elfogadottá teszik az uralmi és alávetett, hierarchikus társadalmi viszonyokat a különböző társadalmi csoportok között. Azaz mi teremtette meg és viszi tovább azt a kulturális tőkét, amelynek birtokában a társadalmi környezet résztvevői elfogadják azokat az emberi viselkedéseket, morális és etikai értékeket, amelyeket a legitim hatalmi pozícióban lévők képviselnek és gyakorolnak (Bourdieu, 1994). S bár a politizáló társadalom-leírás szerint a kulturális tőke birtoklása vagy nem birtoklása nem lehet hatással a társadalom demokratikus működésére, mégis befolyásai könnyedén azonosíthatóak az etnika kisebbségek, különböző vagyoni helyzetűek, de a férfiak és nők között húzódó különböző társadalmi értékek és erők mentén is.

Számos szociológiai tanulmány írja le a társadalom hierarchikus strukturáltságát, rétegződését, valamint azt is, hogy mi a társadalmilag preferált tevékenységi és viselkedési mód. A tradicionális szociológia objektivitásra való törekvése azonban nem engedi feltenni a miért kérdését. Azt, hogy miért az adott értékek és viselkedési módok válnak dominánssá, a közvélekedések által követendővé. Azaz nem jutunk el azoknak a hatalmi viszonyokat az elemzéséhez, amelyek a társadalmi osztályok, rétegek, csoportok között húzódnak. Nem mélyülünk el azoknak a tradicionális ideológiáknak a vizsgálatában sem, amelyek elfogadása és helyeslése mintegy sztereotípiaként, mítoszok módjára beépül vélekedéseinkbe és viselkedésünkbe, másokkal szembeni elvárásainkba. Nem vizsgáljuk, kik és hogyan tartják fenn és működtetik a társadalmi hatalmi viszonyokat és struktúrákat.

A patriarchális kultúra olyan ideológiák és mítoszok tömkelegét foglalja magában, melyek azt erősítik, hogy a férfiak vélekedési mintái, tulajdonságai és cselekedetei képezik a társadalmi normát és mércét (Fraser, 1997). Ezért ebben a világban a női tulajdonságoknak, tapasztalatoknak nincs érvényességi körük, helyük és kifejezési lehetőségeik. (Vagy legalábbis ez értékcsökkent és nem releváns a közéleti színtereken.)

A nőszempontú kritikus társadalomelemzés

A nőszempontú társadalomelemzés kritikus módon elszakad a hogyan leírásától, és a férfiak és nők közötti hatalmi viszonyok elemzése során választ keres arra, milyen érdekei működnek a patriarchális berendezkedésű kultúrának akkor, amikor például a szexuális zaklatás jelenségét igen egysíkúan szándékozik csak magyarázni, az ösztönös biológiai szükségletek felülkerekedésével a tudatos emberin és társadalmin. A feminista társadalomelemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a társadalmi hatalom gyakorlói, a szexista társadalmi berendezkedésen belül, a társadalmi nemekkel manipulálva, de különösen a női elvárt szerepeket manipulálva szeretnék elterelni arról a figyelmet, hogy egy biológián kívüli kulturális-társadalmi gyökerű hatalmi formát indokolnak és magyaráznak - a férfiuralmat -. a nők szexualitásának torzításával, a nők szexuális tárggyá degradálásával (Stanko, 1985).

A női szempontú társadalomértelmezés és -elemzés szerint a férfi szempontú ideológiának - amelynek alapja a férfiak dominanciája, hatalmi pozíciók elfoglalása - strukturálisan tanult túlélési érdeke, hogy a nők alávetettségét és alárendeltségét fenntartsa. Ezért az olyan ideológiákat támogatja és szocializálja, amely a férfi-nő viszonyt a szubjektum-objektum viszony formájában konzerválja.

Ennek a viszonynak a fenntartására a patriarchális társadalom sokféle magyarázatot szolgáltat, kezdve a nők biológiai funkciójukból eredő kisebb, rosszabb, gyengébb voltuk emlegetésétől a gáláns lovagi védelmező ürügyön át a fizikai erőszak szükségességének mítoszáig. Katherine MacKinnon (1982) igen nyílt és erős szavakkal írja le a hagyományos társdalom nőkön való „csendőrködésének” jelenségét:

„A szexuális erőszak mintegy a szociális kontroll hatalmi eszközéül szolgál, a nőkön való „csendőrködés” eszközéül. A férfiak és nőkkel való viselkedésmódjaiban sok a rendőrség tevékenységeivel való hasonlóság fedezhető fel, amennyiben a megfigyelés, ellenőrzés alatt tartás, elkülönítés és vád eszközeivel élnek. Az állam bizonyos intézményei is, de a közvélemény is elvégezi ezeket a feladatokat, amennyiben meghatározza az elvárt vagy elfogadható viselkedési formákat nők és férfiak számára. A nők számára korlátokat állít fel, sőt megnevezi a nők közül kik lehetnek a férfi szexuális agresszió legitim/elfogadható célpontjai [lásd prostitúció]. Az állam nem más, mint a férfiak nők feletti uralkodásának intézményesített végrehajtója.”

Ez a hatalomfenntartó folyamat azonban a nők aktív részvételét is magában foglalja, pontosan érzelmeikre és gondoskodó tulajdonságaikra apellálva. Foucault (1996) szerint az alávetett szerepben lévők a társadalom szerkezetébe csak akkor fogadtatnak be, ha saját választásként vagy jóleső helyzetként élik meg alávetettségüket és tárgyszerű/eszközszerű szerepüket, azaz interiorizálják, saját személyiségük részeként fogadják el azt. A női szerep objektumként kezelt voltára kiváló példa az, hogy a női személyiségnek nincs szélsőségek nélküli leírása, a nő vagy démoni, ördögi boszorka, titokzatos csábító, vagy jóindulatú, segítőkész, ártatlan és szeretetreméltó anya, de önérvényes és saját maga által kialakított személyiséggel rendelkező nő nem illik a társadalmi-kulturális képbe.

A szexuális zaklatás mint a hatalom gyakorlásának eszköze

A szexuális zaklatás eszközével élő férfiak képesek minden módot/helyzetet arra felhasználni, hogy felsőbbrendűségüket igazolják a nők eltárgyiasításán keresztül. Azt lehetne mondani, hogy a szexuális zaklatás egy olyan társadalmi kulturális termék, amely a férfiak „szexualitás által színezett szemüvegén” keresztül látja a társadalom női felét és akarja saját érdekeit szolgálva formálni és befolyásolni őket. Tehát a nők magánéleti szférájába való beavatkozása által, amely azonban a már említett másik értelmezési keretben a nő egyetlen érvényes társadalmi területe is. A kommunikáció egyirányú és nem konszenzusos megbeszélésen alapul, hanem erőszakon, a hatalom módszereivel. Ekkor az történik, hogy a hagyományos szerepet magáénak valló férfi az e szemüvegen átszűrt szimbolikus képként képzelt nőkkel kommunikál, nem pedig a valóságos hús-vér nőkkel lép interakcióba. Erre számos erősen szocializáló erejű mintát is láthat - a szex-tárgy kép jelenséget használja a média világa és a pornográfia igen vitatott legitimitású jelenléte is, de ide sorolható a prostitúció jelensége is. Ezek mindegyike a patriarchális berendezkedésű társdalom férfi dominanciájának kifejeződése a nőkön elkövetett erőszakon keresztül.

Ezért a szexuális zaklatás nem csak bizonyos környezethez vagy helyzethez kötődik (lásd például az utcai, munkahelyi, köznapi szűkített értelmezés), hanem potenciálisan jelen van minden férfiak és nők közötti szociális interakcióban. A szexuális zaklatás módszere különösen akkor lép a színre, mikor az adott szituációban szereplő nő valóságértelmezése, valóságképe, identitásértelmezése elég erős ahhoz, hogy megfogalmazódjon szavakban vagy tettekben. Ez az önérvényesítés mintegy meghazudtolja a nő elvár szerep szerint való viselkedését - azaz a valóságos és a szimbolikusan elvárt között konfliktus keletkezik. A férfiak valóságképe okkal a patriarchális, férfidominanciájú világkép, ha ehhez egy nő nem alkalmazkodik, ha saját, női szempontú értékeit képviseli (a férfiszempontból nézve öntörvényű módón megsérti vagy nem ismeri el a férfi hatalmi dominanciáját), akkor a legtöbb férfi kísérletet fog tenni arra, hogy a status quót visszaállítsa, hisz azt tartja magától értetődőnek, normatívnak és „természetesnek”.

A nők helyének kijelölése a patriarchális valóságban/világnézetben

A patriarchális kulturális valóság a mindennapi cselekedetekben a nőknek a számukra kijelölt helyen tartását gyakran a nők szexualitásának manipulációján keresztül éri el. A női szexualitására való folyamatos célzással: a testi megjelenésre utalás, a verbális flört, testi érintés, az öltözködés, divat elvárásai, a külsőségek hangsúlyozása, a termékenység irányításának igénye, stb. Sőt, a női szexualitásnak a férfi szexualitáson keresztül való értelmezésével, amennyiben az is a férfivágyak kielégítésére szolgál.

Ezért jelenhetik meg tehát egy személyes konfliktusban is a szexuális zaklatás. Ebből a világnézetből a patriarchális hagyományok alapján az következik, hogy a nők nyilvánvalóan és jogosan lehetnek potenciális szex-tárgyak, velük szemben természetes viselkedési mód a szexuális zaklatás elemeit hordozó viselkedés. Hiszen ez csak mintegy arra jó gyakorlat, hogy emlékeztesse a nőket arra, hol is a helyük a társadalmi hierarchiában. Ezért az „odafigyelésért” cserébe a nőnek még hálát, odaadást és szexuális szolgáltatásokat is illene adnia, mintegy így elfogadva a férfi „tanítását”. Sőt még kitűntetett figyelem, érzelem és odafordulás is járna a zaklatónak, hisz ez a férfiak és nők közötti „természetes” viselkedés. A férfi ilyetén figyelmével mintegy magához emeli a nőt, egy rangsorba helyezi magával. Így hangzik a mítoszok érve - a lovagiassági érv.

A női szubjektum mint kihívás

Természetesen a nők viszont úgy élik meg saját valóságukat mint szubjektumok - azaz saját érvényességük, tapasztalataik, mondanivalójuk és akaratuk van. Az öntudatos, stabil identitással rendelkező nők, személyiségüket hitelesen és asszertívan kifejezni tudó nők, gyakran kihívásként jelennek meg a patriarchális kultúra mítoszainak közegében.

Szexuális zaklatásra akkor kerül sor, amikor a férfivilág szereplői úgy érzik, hatalmi pozícióik fenyegetve vannak a nők viselkedése és önkifejezése által, amikor versenyezni kényszerülnek, különösen a férfi társadalom szokásos közéleti terein, (például presztízzsel rendelkező munkahely, vezető pozíció). Ekkor a szexuális zaklatás alkalmazásával mintegy a hatalmi status quo állítódik vissza, megerősítést nyer - a férfi ráerőlteti akaratát, szándékát, nézetét a nőre.

Úgy is lehetne értelmezni, hogy a szexuális zaklatás nem más, mint a férfiak félelem késztette cselekvése a nők különbözőségére, a nő „más” társadalmi státuszára reagálva, ami arra készteti őket, hogy a nő érvényesülési igényeit és próbálkozásait elfojtsák, elgáncsolják. A szexuális zaklatás jelensége arra szolgál, hogy mind a férfiakat, mind a nőket mintegy megtartsa és odaszögezze hagyományos társadalmi szerepeikhez, a régi, a patriarchátusban jól bevált szerepekhez.

Honnan ered a szexuális zaklatás problémája?

A társadalmi probléma tehát nem maga a jelenség, hanem annak az alapja, az egyenlőtlenségen alapuló társadalmi berendezkedés, a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek nyomán kialakult társadalmi hierarchia, amelyben a domináns társadalmi cselekvők - különösen a közszférában - a férfiak. S ezt a pozíciót szinte minden áron meg akarják tartani – akár egy másik emberen tett erőszak árán is. Különösen, ha ez nem jár szankcióval.

A patriarchális kultúra szexuális politikája nem más, mint a nőknek a férfiak általi elnyomása, a szexualitás kifinomult módszereinek alkalmazásával és gyakorlásával. Ezt azonban úgy tálalják, mintha a társadalomban természetes, férfiak és nők közötti viszonyrendszerek és kommunikációs módok jellemzői lennének.

Ez a patriarchális ideológia a mai társadalomban igen sok konfliktus forrása, hisz ellentmond a valóságos emberi helyzeteknek. Míg az ideológia ragaszkodnék a hagyományos érvényességi területekhez, addig a nők is megjelentek a közszférában, például azzal, hogy munkavállalók lettek. A mítoszok és sztereotípiák viszont gyakran erősebbnek bizonyulnak a megtapasztalt valóságnál is.

A nők munkavállalásával, a közéletben való megjelenésükkel, úgy tűnik, a férfiak megszokott hegemóniájában versenytársak jelentek meg. De a hagyományosan értelmezett egyeduralomra alapuló férfidominanciát természetesnek tételező világban még a férfiak nem képesek - és talán nem is akarnak - a fair play szabályai szerint játszani/cselekedni. A dominancia fenntartása kifinomult eszközeinek széles tárházát alkalmazzák, szűnni nem akaró gyakorisággal, ahelyett, hogy nyíltan vállalnák a megmérettetést. A szexuális zaklatás eszköztára konzervatív, szívósan kitartó módszereket alkalmaz, amely eszközök lényege a többféle értelmezhetőség, a kettős erkölcs, a bizonyíthatatlanság kihasználása és a szexualitás előtérbe helyezése ott, ahol annak semmi relevanciája nincs.

A szexuális zaklatás esete

A szexuális zaklatásnak a médiuma a szexuális illetve erotikus töltésű viselkedés olyan helyzetben, amikor az nem illene oda - verbális és fizikális viselkedés, amely hívatlan és kéretlen. A helyzetet racionalizálni igyekvő magyarázkodásokban gyakran felbukkan a „természetes szexuális ösztön kiélése és annak megnyilvánulása” érve. A valóságos szándék azonban a hatalom érvényesítése és gyakorlása egy nő felett. A szexuális zaklatás szinte mindenféle viselkedési formában megjelenhet, nem csak a explicit szexualitásra való felszólítás, de a célozgatás, a viccelgetés is zaklatásig mehet el.

A végtelen számú megjelenési forma között egyértelműen egyetlen motívum húzódik meg: a nő személyes integritásának erőszakos megtámadása, megsértése, kikezdése, felőrlése azzal a céllal, hogy visszasimuljon a hatalmi rendbe.

A személyes integritást nem csak fizikálisan, dörgölődzve, tapogatással, stb., lehet megsérteni, hanem számos szóbeli fordulattal, erőszakra utaló viccek, kifejezések, odaszólások, megjegyzések, pornóképek, erotikus képek mutogatása, a személyiség lekicsinylését célzó megjegyzések, lenéző, degradáló viselkedésmodor formájában - sőt a másiknak való parancsolgatás, utasítgatás is lehet szexuális zaklatás, hisz annak látható célja a másik fókuszáltságának, eltökéltségének, figyelmének szétforgácsolása és akaratának megtörése.

A viselkedési minta tehát könnyen leírható. A szexuális zaklatás nem jó néven vett, hanem rátukmált férfiviselkedés, durva behatolás a nők/nő érzéseibe, gondolataiba, szuverenitásába, integritásába, viselkedésformáiba, fizikális terébe, idejébe, időbeosztásába, energiáiba és magába a testébe.

Sok vizsgálat tanúsága szerint a férfiak és nők közötti hatalmi viszony fenntartására a férfiak szinte rutinszerűen alkalmazzák a szexuális zaklatás ezen módszereit. Különösen, ha arra hivatalos státuszuk okán - főnök-beosztott viszony - lehetőségük van, és úgy gondolják, következmények nélkül megtehetik.

A nőkre erőszakolt férfi normák szerinti viselkedés formák - legyen az nyílt szexuális felhívás, idővel való manipuláció, a nő figyelmének folyamatos lekötése, együttérzésének kizsarolása, érzelmeinek, gondoskodásának követelése - akkor és úgy, ahogy azt a nő nem akarja, nem szeretné, tehát kívánsága, akarata ellen történik: ez is szexuális zaklatás. Ha ezek az esetek sorozatban fordulnak elő, valóban alkalmasak a nők személyiségének megtörésére, az alkalmazkodásba való beletörődésig, az alattvalóság elfogadásáig.

A szexuális zaklatás csalhatatlan azonosítója, ha a nőt egy adott szituációban teljesen nem oda illő módon szexualitása, ill. nősége okán szólítják meg, azaz szexuális tárgykény kezelik, nem úgy, mint kollegát, alkalmazottat, ügyfelet, szomszédot stb. Ebben a szituációban a neme, testi megjelenése kerül a másik figyelmének előterébe, és nem az adott, szóban forgó téma és az ahhoz tartozó mondanivaló. Ez a csúsztatás indokolatlan és teljes mértékben eltereli a figyelmet a valóságos feladatról - stresszt, önbizalmi válságot okoz. Ezért is fontos felismerése és kezelése.

Egyéni vagy társadalmi - a személyes is társadalmi

Ha a szexuális zaklatás esete egy-egy nővel történik meg, gondolhatnánk véletlennek, de ha nők tömegei számolnak be ilyen tapasztalataikról, akkor, azt kell megállapítanunk, hogy a szexuális zaklatás korántsem a nők magánügye - amelyre egyesével kellene megoldás keresniük -, hanem olyan társadalmi probléma, melyre nagyobb figyelmet kell fordítani. A közvélemény-formálás, illetve a jogalkotás eszközeivel is elő kell segíteni annak a helyeznek a megteremtését, amelyben a nők nincsenek kitéve az ilyen „búvópatakként” működő jelenségeknek, tehát szabadon, az esélyegyenlőség közegében érvényesíthetik akaratukat, végezhetik munkájukat.

Mivel magyarországi adatok nem állnak rendelkezése, külföldi példákkal tudunk élni. Az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy Britanniában végzett felmérések alapján a nők 42 százaléka számol be arról, hogy élete során átélt szexuális zaklatást, és 29 százalékuk gyakran került ilyen szituációkba (Kelly, 1988).

Ezeket az adatokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a szexuális zaklatás nem aberrált férfiak viselkedési módja, hanem általában a férfiak meglehetősen tipikus viselkedési formája a nőkkel szemben, különösen a munkahelyen és olyan közéleti szituációkban, ahol a nők mint potenciális versenytársak jelennek meg.

Mítoszok helyett - közvélemény-formálás

A közlemény-formálásának mindenképpen első lépése azoknak a mítoszoknak a feltárása, amelyek még midig nagy érvényességet kapnak a közvélekedésben. Ilyen mítoszok azok, melyek nevetségessé igyekszenek tenni a szexuális zaklatás jelenségét, vagy marginalizált, egyedi jelenségnek állítják be például, hogy a csúnya sötétben bujkáló mutogatós bácsik és rossz kinézető alakok művelik, nem a „normális” férfiak. Vagy, hogy a nők maguk a hibásak - öltözködésük, viselkedésük kihívó, mintegy maguk kínálkoznak fel. Azonban ezeket a mítoszokat pont a férfiak terjesztik önvédelemből és patriarchális hatalmuk megőrzése céljából.

Sajnos a nők között is vannak számosan, akik mintegy ágensei a patriarchális nemek közötti hatalmi viszonyok ilyen működtetésének. Minden olyan nő ezt gyakorolja, aki nőtársait a férfiérdekek kiszolgálására készteti, és azt állítja, hogy a nőnek alkalmazkodónak, elfogadónak, megalázkodónak kell lennie, mert ez a természetes szerepe, illetve azt hangoztatja, hogy örüljön egy nő, ha megakad rajta a férfiúi szem, ha a férfi utána fütyül, csettint, ha ajánlatokat kap, hisz ez annak a jele, hogy tetszik a férfiaknak. Az az értelmezésmód, hogy ezek az élmények a nőket mindössze szex-tárgy szerepkörben „értékelik”, és a férfihegemóniájához alkalmazkodnak, sajnos igen ritkán fogalmazódik meg. A női személyiség sajátos értékeit, a női önbecsülés forrásait lenne sokkal erőteljesebben kellene feltárni és hangoztatni.

A nők szexuális és fizikális integritása az élet minden szituációjában, mind a munkahelyen, mind az utcán, mind az otthonukban ki van téve kéretlen szexuális inzultusoknak. Az elhallgató viselkedésmód és a nőkkel kapcsolatos kulturális mítoszok továbbélése azonban megnehezíti a helyzetet, és elbátortalanítja a nőket a minél több közszereplés vállalásától - fenntartja a diszkriminációt és a nők kizáratottságát a közszférából.

De talán a legfontosabb megjegyzendő, hogy ez nem egyedi és különös férfiviselkedés, hanem tipikusan előforduló férfi „harcmodor”, amely a nők mindennapi életét keseríti meg úgy, hogy megaláztatásoknak vannak kitéve, frusztráltak, bizalmatlanokká válnak mások iránt, elveszítik önbizalmukat.

Gondoljuk el, mennyi alkotó erő, kreativitás és energia megy kárba a nemek közötti „bozótharcban” ahelyett, hogy az effajta a küzdelembe fektetett energiákat pozitív, kooperatív energiákká alakítanánk át mindannyiunk javára. Ám a hagyományok, a megszokott hatalmi státusz élvezői sajnos egyelőre irracionálisan ragaszkodnak patriarchális előjogaikhoz.

Felhasznált irodalom

Bock, Gisela and Susan James (eds.) (1992) Beyond Equality and Difference. Citizenship, Feminist Politics and Female Subjectivity. Routledge. London and New York.

Bourdieu, Pierre (1994) Férfiuralom. In „Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról.” Szerk. Hadas Miklós. Replika Kör, Budapest.

Charles, Nickie and Felicia Hughes-Freeland (eds.) (1996) Practising Feminism. Identity, Difference, Power. Routledge. London and New York.

Foucault, Michel (1996) A szexualitás története. A tudás akarása. Ádám Péter ford. Budapest: Atlantisz.

Fraser, Nancy (1997) Justice Interruptus. Critical Reflections on the "Postsocialist" Condition. Routledge. New York and London.

Kelly, Liz (1988) Surviving Sexual Violence. University of Minnesota Press. Minneapolis.

MacKinnon, Catherine A. (1979) Sexual Harassment of Working Women. University of Yale Press. New Haven, CT.

MacKinnon, Catherine A. (1982) Feminism, Marxism, Method and the State. An Agenda for Theory. Signs, 7(3)

Millett, Kate (1971) Sexual Politics. Avon. New York.

Stanko, Elizabeth A. (1985) Intimate Intrusions. Women’s Experience of Male Violence. Routledge and Kegan Paul. London and New York.

Wise, Sue and Liz Stanley (1987) Georgie Porgie. Sexual Harassment in Everyday Life. Pandora. London and New York.