Valuska László: Társadalmi nemek a közoktatásban: Szakálla volt gender.
MaNcs, XVI. évf. 51-52. szám, 2004-12-16
A feminizmus nem szitokszó, bár sajnos sokan annak használják a mindennapokban. Egy a hazai oktatásról rendezett konferencián (a Budapesti Corvinus Egyetem TársadalmiNem és Kultúrakutató Központ által rendezett Gender és oktatás) több előadó vezette elő elképzeléseit a gender studies, illetve a feminizmus iskolai felhasználhatóságáról, most ezt igyekszünk bemutatni.
Férfiközpontú iskola
A magyar oktatási rendszer a hagyományos értékszemléleten alapul Thun Éva, az ELTE BTK tanára és az Igazságosság és Esélyegyenlőség a Nemek között (IgEN) Egyesület egyik ügyvivője szerint, vagyis főképpen természettudományi szemléletű, amelybe nem nagyon tartoznak bele olyan ismeretek, amelyek során a tanulók „megtanulnak reflektálni magukra, környezetükre, kritikával tudnak élni”. Ezért lenne szükséges többek között a tanulás során arra, hogy a diákok jobban megismerjék saját testüket, környezetüket, az állampolgári jogaikat és különböző kommunikációs stratégiákat, amelyek segítségével sokkal kritikusabbá válhatnának világunkra. Ezt nem segíti elő a mai patriarchális oktatási rendszer, amelyben a nők a képzeletbeli piramis alján helyezkednek el (óvoda, általános iskola), míg a középiskolában már inkább férfiak tanítanak: a nők száma egyre csökken a ranglétrán, egyetemi fokozatban alig vannak nők, az egyetemi vezetésben pedig még kevésbé. Ez a férfiközpontú rendszer erősen egyneműsíti a diákokat, miközben egy hierarchizált rendszert hoz létre, amelyben a tanulók az ismerethalmazon túl kevéssé jutnak olyan tanulási eszközökhöz és tapasztalatokhoz, melyek képessé tennék őket a továbbiakban az „élethosszig tartó tanulásra”. Ez az oktatáspolitikusok által sokat emlegetett fogalom annak lehetőségére utal, hogy az egyén folyamatosan tanuljon élete végéig, így követve a pályáján, a munkájában felmerülő változásokat, új ismereteket. (Érdekes, hogy a skandináv országokban nyugdíjasoknak hirdetnek meg speciális egyetemi kurzusokat.)
A magyar közoktatás több hamis mítosszal küzd, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a rendszer fenntartásához. A legfontosabb ezek közül Thun elmondása alapján, hogy „az iskola és az ott folyó oktatás még mindig birtokában van valamiféle örök igazságnak, és megkérdőjelezhetetlenül jó eszközei vannak ennek "átadására" - továbbadására.” Pedig nincsenek, ez látható a különböző vizsgálatok, a gyerekekkel történő beszélgetések során. Az oktatás nem volt képes átalakulni a kornak megfelelően, a neveléstörténetben folyamatosan kérdőjeleződnek meg a különböző alternatív iskolák által a hagyományos oktatási rendszerek. Thun Éva a hazai neveléstudomány egyik legnagyobb problémáját abban látja, hogy az iskolának valóban csak az ún. sikeres, azaz gazdaságilag sikeres jövőbeli állampolgárok képzése a feladata, mint azt a hazai mainstream didaktika-kánon két vezető neve, Báthory Zoltán és Bábosik István is reprezentálja, de vajon hogyan tud egy közoktatás elszámolni akkor a sajátos tanulási igényekkel rendelkező tanuló eredményességét illetően? Ezzel a kérdéssel a ma hangadó szakértők nem akarnak szembesülni, inkább vállalják azt, hogy kimondják, a közoktatás feladata elsősorban az elitképzés. A mai magyar neveléstudomány ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy az ún. humanista, normatív, egyetemes emberképet kell a pedagógia középpontjába állítani. Ezzel szemben például az angol-szász kultúrákban a neveléstudomány már régen kölcsönhatásban változik az antropológia, politológia, multikulturális tanulmányok és a társadalmi nemek elméleteinek legújabb fejleményeivel.
A másik hatalmas probléma a tanárok szempontjából, a presztízstelen szakma és a nem differenciált, nem jól körülírt feladatok, amelyek "kiégés"-hez vezetnek. A tanárok többsége abban a "kettős kötés"-ben éli meg szakmaiságát, Thun Éva véleménye szerint, hogy amíg szakmáját gyakorló egyéntől teljes jogú cselekvő viselkedés lenne a kívánatos, addig nő mivoltában éppen az ellentéte az elvárás, a másokhoz/férfiakhoz való alkalmazkodás és kiszolgáltatottság/függőség. A feminista kritika álláspontja szerint a normativitás, az egyetemesség férfiak által létrehozott fogalmak, amelyek olyan cselekedeteket és értékeket termelnek, amelyeknek a biológiai neménél fogva nem lehet részese nő. Ez láthatóan egy elég nagy probléma egy olyan szakmában, amelyet többen negatív értelemben „elnőiesedettnek” tartanak. Pedig lehetne ez egy pozitív értékítélet is.
Feminista pedagógia
Mint a bevezetőben említettem, a feministákkal szemben is borzalmas előítéletek élnek, a legegyszerűbb szerint nők vitatkoznak nőkkel egy zárt térben, a durvábbak zsíros hajat emlegetnek. Hát, ez nem így van, ezért igyekszünk most bemutatni, milyen konkrét elképzeléseik vannak az oktatási rendszerről. Feminista oktatás-teoretikusok az 1970-es évek óta foglalkoznak az iskolai tudás objektivitásának és semlegességének megkérdőjelezésével, avat be a részletekbe Rédai Dorottya, aki a CEU Gender Studies szakát végezte el, és jelenleg az IgEN Egyesület másik ügyvivője, felhívva a figyelmet olyan jelenségekre, mint a nemek szerinti részrehajlás és sztereotipizálás az oktatásban, a társadalmi nemi alapú besorolás létrehozása és újratermelése az iskolában, vagy a tanárok szerepe nemi alapú társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásában. A domináns gender ideológiáknak az egyénre gyakorolt iskolai hatásáról szóló kutatási eredmények általában tartalmazzák azt, hogy ezek az ideológiák szabályozzák a megfelelő nem-specifikus viselkedés kulturális normáit a személyes identitás és a társadalmi szerepek vonatkozásában.
Alapvetésük, hogy a nők társadalmi-kulturális pozíciójuknál és alávetett helyzetüknél fogva másképpen tapasztalják meg a történéseket, így másfajta tapasztalásokkal rendelkeznek. A feminista pedagógia és elméletek szerint az így leszűrt és reflektált tudás alkot egy ún. női tudást, magyarázza Thun Éva, melynek reprezentációját azonban lehetetlenné teszi a domináns maszkulin kultúra. Ennek a női tudásnak a megmutatásához éppen annak a maszkulin kultúrának az eszközeit kellene felhasználniuk, hogy sokak számára látható, érthető lehessen, amivel szemben pozícionálja magát a feminizmus (például: a nyelv és a kommunikáció eszközei egyben technikái is ennek a más szempontú tudásnak a nem tudomásulvételére). A gender kritika szerepe óriási lehet a hagyományos iskolai rendszerben, amit alátámasztott Kereszty Orsolya is (ELTE PPK doktorandusz, korábban CEU Gender studies szak): a gyerek társadalmi neme (ahogy definiálja magát és definiálják őt) hatással van képességeire, viselkedésére, énképére, valamint a privilégiumok és a hatalom formáinak társadalmi elosztására, kijelöli az adott társadalomban a pozícióját és mozgásterét. A társadalmi nem, más egyéb kategóriákkal, pl. társadalmi osztály és faj, stb., meghatározzák az egyén mozgásterét és életét. Ezért lehetnek a feminista pedagógia legfőbb jellemzői a következők Rédai szerint: közös tudás létrehozása a tudás átadása helyett; aktív tanulás és tanítás, amelyben a tanár és a tanulók egyaránt részt vesznek; verseny helyett együttműködés; interdiszciplináris megközelítés - az önkényesen meghúzott tantárgyi határok megkérdőjelezése és átlépése; a kritikus olvasás és a rezisztens olvasóvá válás megtanítása; egyenlő, nem hierarchikus osztálytermi elrendezés; a másik elfogadása a másik feltételei szerint; a tanulók belső felhatalmazódásának elősegítése; a társadalmi tudatosság növelése. Thun Éva régóta foglalkozik azzal, hogy megmutassa, milyen lehetőségei vannak a feminizmusnak a hazai oktatási rendszerrel szemben, ismeretei szerint a gyakorlatban „olyan aprólékosan kidolgozott oktatási módszerek alkalmazásában jelenhet ez meg, amelyek kikerülik a hierarchizált viszonyokat a tanulás során, kiegyensúlyozottan kezelik az individuális fejlődést és a közösség építését, a tanulás forrásaként változatos, sokszínű, gondolkodásra, alternatívák megismerésére késztető tananyagok létrehozásával és használatával”. Első lépésként párbeszédet kell kialakítani a hagyományos oktatási rendszer résztvevőivel, ennek több lehetősége is lenne, ezek közül a megvalósíthatónak a gender studies tanárképzésbe történő felvétele lehet. A leendő tanárok figyelmét felhívhatják az egyetemi/ fősikolai oktatás során a társadalmi nemi különbségek fontosságára, a sztereotípiákra, a különbségeket kialakító folyamatokra. Ez az elképzelés talán megvalósulhat 2006-ban, hiszen a bolognai-folyamat miatt a teljes oktatási rendszert átalakítják, így a társadalmi nemek tudománya több lehetőséghez juthat.
Tantervek és tankönyvek
Az oktatás egyik legfontosabb eszköze a tanterv, és a rejtett tanterv, ami a nem kimondott elvárásokat tartalmazza. A feminista oktatás-elmélet szerint ezekben is az uralkodó közbeszédek kapnak teret, így nevelve bele a gyerekekbe a hagyományos társadalmi nemi szerepeket: ezért lesz „fiús” a műszaki és „nőies” a humán pálya. A Nemzeti Alaptantervről nehéz jót mondani, igaz ez feminista szempontból is. Rédai kérésünkre bemutatta nekünk a NAT-ot: „szerzői lelki szemei előtt feltehetően egy magyar nemzetiségű, egyetemes, hagyományos, eurocentrikus értékrendű, éptestű, felső-középosztály-beli, racionális gondolkodású, természettudományos beállítottságú/érdeklődésű, gazdasági/vállalkozói pályára készülő fiúgyermek képe lebegett, aki számára a tanulás sokoldalú forrásai (pl Internet-elérés, könyvtár) biztosítottak, és akinek magánélete a hagyományos normákat követi (pl. heteroszexuális, családot fog alapítani stb.). Ezek alapján kérdéses számunkra, mennyiben tudnak használható tudást adni a gyerekeknek azok az iskolák, amelyek a NAT alapján alakítják ki saját tantervüket (és hát ez törvényes kötelezettségük), hiszen ez az elképzelt csoport a társadalmunk minimális részét fedi csak le.
A szocializációban rendkívül fontosak a tankönyvek, mert jelentősen befolyásolják a gyerek világképének alakulását, és fontos befolyásuk van a gyerek nemi szocializációjára, a nemi sztereotípiák és egyenlőtlenségek reprodukálására. Az iskola jól tükrözi a nemek közötti megosztásokat a különböző szabályokon, elvárásokon keresztül, amelyek által a fiúk fontosabbnak tűnnek, és a lányok alárendelt szerepbe kerülnek: emlékezzünk csak a tornaórákra, vagy a szép füzetükért megdicsért lányokra, a sokat beszélő és ezért okosnak feltüntetett fiúkra, mondja kutatásokra hivatkozva Rédai. A hazai oktatás állandóan termeli a társadalmi nemi különbségeket: a férfi volt a fontos a történelemben, a nő sehol, csak beskatulyázott szerepekben, a szerelem tárgyaként. Rédai szerint “az olyan tananyagok, amelyekben a nők láthatatlanok, torz képet rajzolnak a valóságról, ezért nők és férfiak számára egyaránt ártalmasak, és ha az oktatás-filozófia láthatatlanná teszi a nőket, hozzájárul a nemek közötti egyenlőtlenségek fenntartásához. A magyar oktatási döntéshozók részéről még várat magára az a felismerés, hogy ellentmondás van a tantervek és egyéb oktatási dokumentumok deklarált törekvése az esélyegyenlőségre, a nemtől, fajtól, vallástól stb. független egyenlő bánásmód, valamint a tantervek férfi-központú tartalma között.” Ezt támasztja alá Kereszty Orsolya kutatása, amelynek során a 3-4. osztályos általános iskolásoknak készült nyelvtankönyvek nemi képét vizsgálta: „a tankönyvek általában a gyerek mindennapjait hivatottak megjeleníteni: identitások, érdeklődési körök, attitűdök, élmények, tapasztalatok olyan palettáját kínálják, melyek előírják, illetve megjelölik a gyerek mozgásterét és pozícióját. A tankönyvek az olvasó világ megtestesítői, fontos kapcsolódási pontok iskola, szülő és gyerek között. Összefoglalva megmutatják azt, hogy mit jelent gyereknek lenni, vagy pontosabban a gyerek adott környezetében, adott kontextusában hogyan kell gyereknek lenni”. A tankönyvek részesei az iskolai szocializációs terepnek, szerepük fontos és nem elhanyagolható Kereszty szerint, mert jelentősen befolyásolják a gyerek világképének alakulását, és fontos befolyásuk van a gyerek nemi szocializációjára, a nemi sztereotípiák és egyenlőtlenségek reprodukálására.
MaNcs, XVI. évf. 51-52. szám, 2004-12-16
A feminizmus nem szitokszó, bár sajnos sokan annak használják a mindennapokban. Egy a hazai oktatásról rendezett konferencián (a Budapesti Corvinus Egyetem TársadalmiNem és Kultúrakutató Központ által rendezett Gender és oktatás) több előadó vezette elő elképzeléseit a gender studies, illetve a feminizmus iskolai felhasználhatóságáról, most ezt igyekszünk bemutatni.
Férfiközpontú iskola
A magyar oktatási rendszer a hagyományos értékszemléleten alapul Thun Éva, az ELTE BTK tanára és az Igazságosság és Esélyegyenlőség a Nemek között (IgEN) Egyesület egyik ügyvivője szerint, vagyis főképpen természettudományi szemléletű, amelybe nem nagyon tartoznak bele olyan ismeretek, amelyek során a tanulók „megtanulnak reflektálni magukra, környezetükre, kritikával tudnak élni”. Ezért lenne szükséges többek között a tanulás során arra, hogy a diákok jobban megismerjék saját testüket, környezetüket, az állampolgári jogaikat és különböző kommunikációs stratégiákat, amelyek segítségével sokkal kritikusabbá válhatnának világunkra. Ezt nem segíti elő a mai patriarchális oktatási rendszer, amelyben a nők a képzeletbeli piramis alján helyezkednek el (óvoda, általános iskola), míg a középiskolában már inkább férfiak tanítanak: a nők száma egyre csökken a ranglétrán, egyetemi fokozatban alig vannak nők, az egyetemi vezetésben pedig még kevésbé. Ez a férfiközpontú rendszer erősen egyneműsíti a diákokat, miközben egy hierarchizált rendszert hoz létre, amelyben a tanulók az ismerethalmazon túl kevéssé jutnak olyan tanulási eszközökhöz és tapasztalatokhoz, melyek képessé tennék őket a továbbiakban az „élethosszig tartó tanulásra”. Ez az oktatáspolitikusok által sokat emlegetett fogalom annak lehetőségére utal, hogy az egyén folyamatosan tanuljon élete végéig, így követve a pályáján, a munkájában felmerülő változásokat, új ismereteket. (Érdekes, hogy a skandináv országokban nyugdíjasoknak hirdetnek meg speciális egyetemi kurzusokat.)
A magyar közoktatás több hamis mítosszal küzd, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a rendszer fenntartásához. A legfontosabb ezek közül Thun elmondása alapján, hogy „az iskola és az ott folyó oktatás még mindig birtokában van valamiféle örök igazságnak, és megkérdőjelezhetetlenül jó eszközei vannak ennek "átadására" - továbbadására.” Pedig nincsenek, ez látható a különböző vizsgálatok, a gyerekekkel történő beszélgetések során. Az oktatás nem volt képes átalakulni a kornak megfelelően, a neveléstörténetben folyamatosan kérdőjeleződnek meg a különböző alternatív iskolák által a hagyományos oktatási rendszerek. Thun Éva a hazai neveléstudomány egyik legnagyobb problémáját abban látja, hogy az iskolának valóban csak az ún. sikeres, azaz gazdaságilag sikeres jövőbeli állampolgárok képzése a feladata, mint azt a hazai mainstream didaktika-kánon két vezető neve, Báthory Zoltán és Bábosik István is reprezentálja, de vajon hogyan tud egy közoktatás elszámolni akkor a sajátos tanulási igényekkel rendelkező tanuló eredményességét illetően? Ezzel a kérdéssel a ma hangadó szakértők nem akarnak szembesülni, inkább vállalják azt, hogy kimondják, a közoktatás feladata elsősorban az elitképzés. A mai magyar neveléstudomány ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy az ún. humanista, normatív, egyetemes emberképet kell a pedagógia középpontjába állítani. Ezzel szemben például az angol-szász kultúrákban a neveléstudomány már régen kölcsönhatásban változik az antropológia, politológia, multikulturális tanulmányok és a társadalmi nemek elméleteinek legújabb fejleményeivel.
A másik hatalmas probléma a tanárok szempontjából, a presztízstelen szakma és a nem differenciált, nem jól körülírt feladatok, amelyek "kiégés"-hez vezetnek. A tanárok többsége abban a "kettős kötés"-ben éli meg szakmaiságát, Thun Éva véleménye szerint, hogy amíg szakmáját gyakorló egyéntől teljes jogú cselekvő viselkedés lenne a kívánatos, addig nő mivoltában éppen az ellentéte az elvárás, a másokhoz/férfiakhoz való alkalmazkodás és kiszolgáltatottság/függőség. A feminista kritika álláspontja szerint a normativitás, az egyetemesség férfiak által létrehozott fogalmak, amelyek olyan cselekedeteket és értékeket termelnek, amelyeknek a biológiai neménél fogva nem lehet részese nő. Ez láthatóan egy elég nagy probléma egy olyan szakmában, amelyet többen negatív értelemben „elnőiesedettnek” tartanak. Pedig lehetne ez egy pozitív értékítélet is.
Feminista pedagógia
Mint a bevezetőben említettem, a feministákkal szemben is borzalmas előítéletek élnek, a legegyszerűbb szerint nők vitatkoznak nőkkel egy zárt térben, a durvábbak zsíros hajat emlegetnek. Hát, ez nem így van, ezért igyekszünk most bemutatni, milyen konkrét elképzeléseik vannak az oktatási rendszerről. Feminista oktatás-teoretikusok az 1970-es évek óta foglalkoznak az iskolai tudás objektivitásának és semlegességének megkérdőjelezésével, avat be a részletekbe Rédai Dorottya, aki a CEU Gender Studies szakát végezte el, és jelenleg az IgEN Egyesület másik ügyvivője, felhívva a figyelmet olyan jelenségekre, mint a nemek szerinti részrehajlás és sztereotipizálás az oktatásban, a társadalmi nemi alapú besorolás létrehozása és újratermelése az iskolában, vagy a tanárok szerepe nemi alapú társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásában. A domináns gender ideológiáknak az egyénre gyakorolt iskolai hatásáról szóló kutatási eredmények általában tartalmazzák azt, hogy ezek az ideológiák szabályozzák a megfelelő nem-specifikus viselkedés kulturális normáit a személyes identitás és a társadalmi szerepek vonatkozásában.
Alapvetésük, hogy a nők társadalmi-kulturális pozíciójuknál és alávetett helyzetüknél fogva másképpen tapasztalják meg a történéseket, így másfajta tapasztalásokkal rendelkeznek. A feminista pedagógia és elméletek szerint az így leszűrt és reflektált tudás alkot egy ún. női tudást, magyarázza Thun Éva, melynek reprezentációját azonban lehetetlenné teszi a domináns maszkulin kultúra. Ennek a női tudásnak a megmutatásához éppen annak a maszkulin kultúrának az eszközeit kellene felhasználniuk, hogy sokak számára látható, érthető lehessen, amivel szemben pozícionálja magát a feminizmus (például: a nyelv és a kommunikáció eszközei egyben technikái is ennek a más szempontú tudásnak a nem tudomásulvételére). A gender kritika szerepe óriási lehet a hagyományos iskolai rendszerben, amit alátámasztott Kereszty Orsolya is (ELTE PPK doktorandusz, korábban CEU Gender studies szak): a gyerek társadalmi neme (ahogy definiálja magát és definiálják őt) hatással van képességeire, viselkedésére, énképére, valamint a privilégiumok és a hatalom formáinak társadalmi elosztására, kijelöli az adott társadalomban a pozícióját és mozgásterét. A társadalmi nem, más egyéb kategóriákkal, pl. társadalmi osztály és faj, stb., meghatározzák az egyén mozgásterét és életét. Ezért lehetnek a feminista pedagógia legfőbb jellemzői a következők Rédai szerint: közös tudás létrehozása a tudás átadása helyett; aktív tanulás és tanítás, amelyben a tanár és a tanulók egyaránt részt vesznek; verseny helyett együttműködés; interdiszciplináris megközelítés - az önkényesen meghúzott tantárgyi határok megkérdőjelezése és átlépése; a kritikus olvasás és a rezisztens olvasóvá válás megtanítása; egyenlő, nem hierarchikus osztálytermi elrendezés; a másik elfogadása a másik feltételei szerint; a tanulók belső felhatalmazódásának elősegítése; a társadalmi tudatosság növelése. Thun Éva régóta foglalkozik azzal, hogy megmutassa, milyen lehetőségei vannak a feminizmusnak a hazai oktatási rendszerrel szemben, ismeretei szerint a gyakorlatban „olyan aprólékosan kidolgozott oktatási módszerek alkalmazásában jelenhet ez meg, amelyek kikerülik a hierarchizált viszonyokat a tanulás során, kiegyensúlyozottan kezelik az individuális fejlődést és a közösség építését, a tanulás forrásaként változatos, sokszínű, gondolkodásra, alternatívák megismerésére késztető tananyagok létrehozásával és használatával”. Első lépésként párbeszédet kell kialakítani a hagyományos oktatási rendszer résztvevőivel, ennek több lehetősége is lenne, ezek közül a megvalósíthatónak a gender studies tanárképzésbe történő felvétele lehet. A leendő tanárok figyelmét felhívhatják az egyetemi/ fősikolai oktatás során a társadalmi nemi különbségek fontosságára, a sztereotípiákra, a különbségeket kialakító folyamatokra. Ez az elképzelés talán megvalósulhat 2006-ban, hiszen a bolognai-folyamat miatt a teljes oktatási rendszert átalakítják, így a társadalmi nemek tudománya több lehetőséghez juthat.
Tantervek és tankönyvek
Az oktatás egyik legfontosabb eszköze a tanterv, és a rejtett tanterv, ami a nem kimondott elvárásokat tartalmazza. A feminista oktatás-elmélet szerint ezekben is az uralkodó közbeszédek kapnak teret, így nevelve bele a gyerekekbe a hagyományos társadalmi nemi szerepeket: ezért lesz „fiús” a műszaki és „nőies” a humán pálya. A Nemzeti Alaptantervről nehéz jót mondani, igaz ez feminista szempontból is. Rédai kérésünkre bemutatta nekünk a NAT-ot: „szerzői lelki szemei előtt feltehetően egy magyar nemzetiségű, egyetemes, hagyományos, eurocentrikus értékrendű, éptestű, felső-középosztály-beli, racionális gondolkodású, természettudományos beállítottságú/érdeklődésű, gazdasági/vállalkozói pályára készülő fiúgyermek képe lebegett, aki számára a tanulás sokoldalú forrásai (pl Internet-elérés, könyvtár) biztosítottak, és akinek magánélete a hagyományos normákat követi (pl. heteroszexuális, családot fog alapítani stb.). Ezek alapján kérdéses számunkra, mennyiben tudnak használható tudást adni a gyerekeknek azok az iskolák, amelyek a NAT alapján alakítják ki saját tantervüket (és hát ez törvényes kötelezettségük), hiszen ez az elképzelt csoport a társadalmunk minimális részét fedi csak le.
A szocializációban rendkívül fontosak a tankönyvek, mert jelentősen befolyásolják a gyerek világképének alakulását, és fontos befolyásuk van a gyerek nemi szocializációjára, a nemi sztereotípiák és egyenlőtlenségek reprodukálására. Az iskola jól tükrözi a nemek közötti megosztásokat a különböző szabályokon, elvárásokon keresztül, amelyek által a fiúk fontosabbnak tűnnek, és a lányok alárendelt szerepbe kerülnek: emlékezzünk csak a tornaórákra, vagy a szép füzetükért megdicsért lányokra, a sokat beszélő és ezért okosnak feltüntetett fiúkra, mondja kutatásokra hivatkozva Rédai. A hazai oktatás állandóan termeli a társadalmi nemi különbségeket: a férfi volt a fontos a történelemben, a nő sehol, csak beskatulyázott szerepekben, a szerelem tárgyaként. Rédai szerint “az olyan tananyagok, amelyekben a nők láthatatlanok, torz képet rajzolnak a valóságról, ezért nők és férfiak számára egyaránt ártalmasak, és ha az oktatás-filozófia láthatatlanná teszi a nőket, hozzájárul a nemek közötti egyenlőtlenségek fenntartásához. A magyar oktatási döntéshozók részéről még várat magára az a felismerés, hogy ellentmondás van a tantervek és egyéb oktatási dokumentumok deklarált törekvése az esélyegyenlőségre, a nemtől, fajtól, vallástól stb. független egyenlő bánásmód, valamint a tantervek férfi-központú tartalma között.” Ezt támasztja alá Kereszty Orsolya kutatása, amelynek során a 3-4. osztályos általános iskolásoknak készült nyelvtankönyvek nemi képét vizsgálta: „a tankönyvek általában a gyerek mindennapjait hivatottak megjeleníteni: identitások, érdeklődési körök, attitűdök, élmények, tapasztalatok olyan palettáját kínálják, melyek előírják, illetve megjelölik a gyerek mozgásterét és pozícióját. A tankönyvek az olvasó világ megtestesítői, fontos kapcsolódási pontok iskola, szülő és gyerek között. Összefoglalva megmutatják azt, hogy mit jelent gyereknek lenni, vagy pontosabban a gyerek adott környezetében, adott kontextusában hogyan kell gyereknek lenni”. A tankönyvek részesei az iskolai szocializációs terepnek, szerepük fontos és nem elhanyagolható Kereszty szerint, mert jelentősen befolyásolják a gyerek világképének alakulását, és fontos befolyásuk van a gyerek nemi szocializációjára, a nemi sztereotípiák és egyenlőtlenségek reprodukálására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése